Az élet egy tragikomikus tévésorozat

Jim Avignon, aka Neoangin felváltva képeszti el és vidítja fel Berlin és New York közönségét zenéjével, festészetével, akcióival. A kortárs művészeti porond egyik legizgalmasabb figurája éppen Brooklynban dolgozik egy hatvan méter széles köztéri festményen. Formatervezései között terepjárók, órák, ruhadarabok is szerepelnek piacvezető cégeknél, ám ő nagy sikerei ellenére is megszállottan szerény, s legszívesebben ingyen adná művészetét, hogy azt az egész világ élvezhesse. December 10-én élőben fest majd a Hajó kiállítóterében, ahol régebbi festményei is láthatók lesznek, azt követően pedig koncertet ad majd szédületesen nevettető, emberbarát technójával, amellyel lehengerlő vizuális világot párosít majd.

Jim Avignon Brooklynban

A38: Mi számodra a zene? Nem nehéz egyszemélyes zenekarként adni koncertet? Mivel készülsz a budapesti fellépésedre?

Jim Avignon: Amióta az eszemet tudom imádom a zenét. Így igyekszem a vele kapcsolatos valamennyi újdonsággal megismerkedni (és persze a régebbi dolgokkal is, amelyek ismeretlenek maradtak előttem). Számomra a zene nagyon más, mint a képzőművészet, mivel művészként konceptualista vagyok, így mindig tudatában annak, hogy éppen mit és miért csinálok (leszámítva persze az élőben való festést). A zenész énem ennek éppen az ellenkezője. Az összhangok, dallamok, ritmusok hulladékai közt turkálok, s véletlenszerűen bukkanok olykor szép, máskor furcsa, szokatlan, elképesztő dolgokra.

A koncertjeimről annyit, hogy mivel rendszeresen járok különböző fellépésekre, bulikra, én vagyok az első a közönség soraiban, aki elszomorodik, ha valami unalmasat lát. Úgyhogy bátran állíthatom, hogy ezúttal igaz az, amit koncertjeimmel kapcsolatban állítok: “Fellépései egyfajta hedonista, a csúcsokon túlmutató események, amelyeknek a neodadaista álarcok és a látvány ugyanúgy a szerves részét képezik, mint a számítógépen bütykölt mumbo-jumbo”

Jim Avignon falfestménye Brooklynban

A38: Pillanatnyilag Brooklynban tartózkodsz, ahol egy gigantikus köztéri festmény megalkotásán dolgozol. Elmondanád, hogy pontosan miről is van szó?

Jim Avignon: Ez egy öt méter magas és hatvan méter széles tűzfalra készülő műalkotás Brooklyn Bushwick nevű körzetében, közvetlenül annak a galériának a szomszédságában, ahol ki szoktam állítani. Félévente más-más művészt kérnek fel arra, hogy alkosson festményt erre a hatalmas falra. A köztéri művészet, falfestés, street art errefelé nagyon népszerű. Ezen az alkotáson az amerikai mentalitást igyekszem megmutatni. Amikor ideérkezel, elsőre azt gondolod, hogy az amerikai mentalitás sokban hasonlít az európaihoz, de ez valójában nem igaz. Minél hosszabb ideig tartózkodsz Amerikában, annál jobban rádöbbensz a különbségekre. Ez a fal számomra most egy hatalmas színpad, amelyen az amerikai szokások és felfogások jelennek meg megszemélyesítve.

Öleld meg az ellenségedet

A38: Erősen közösségi indíttatású a művészeted, s érzékelhetően fontos számodra, hogy az bárkihez eljuthasson. Miért tartod ezt fontosnak?

Jim Avignon: A művészvilágban néhány kiválasztott személy, alkotó, galériás, műgyűjtő dolgozik keményen azon, hogy exkluzívak és elszigeteltek maradjanak a világ többi részétől. Sohasem szerettem az arroganciát, így azt teszem, hogy megnyílok az egész világ előtt, olcsóbbá teszem az alkotásaimat és könnyebben érthetővé a művészetemet. A művészet egy nyelv, amely által mindenkihez szólhatsz, ha viszont csak exkluzív galériákban állítod ki műveidet, akkor azt elzárod a világ jelentős része elől. Ezért is szeretek a köztereken festeni, mert ebben az esetben senki sem marad le kényszerűen a művészetemről.

Az öltözőben

A38: Képzőművészetedben a XX. századi német expresszionizmus és az amerikai pop art elemei keverednek. Vagy tévedek? Hogyan tud ez a két egymástól oly távoli, szinte ellentétes alkotói világ eggyé olvadva teljesen új kifejezőeszközzé, alkotói nyelvvé válni?

Jim Avignon: Igazad van, s bár ez meglepőnek is mondható, nem tudatosan alakult, s most, hogy elgondolkozok rajta, furcsállom, hogy ezt még sohasem kérdezte meg senki más tőlem. A pop artot és a német expresszionizmust, azaz Dix és Grosz műveit egyaránt szeretem. Ezek nagyon nagy hatással voltak rám, de ne feledkezzünk meg Picassoról sem. Ha zenei térre toljuk át ezt a folyamatot, kicsit olyan, mint amikor egy lemezlovas két különböző bakelit zenéit keveri össze, s akár egy nagy tálba dobálva kedvenc cuccait, kíváncsian figyeli, melyek lesznek a legizgalmasabb formák, amelyek a találkozásból létrejönnek. Ez kicsit olyan, mint az óvilág és az újvilág találkozása, s mivel félig Berlinben, félig pedig New Yorkban élek, úgy tűnik, az egész életemre jellemző ez a recept.

A könnycseppek

A38: Élőben fogsz megalkotni egy festményt a Hajó kiállítóterében. Fontosnak tartod-e azt, hogy a nézők részeseivé váljanak az alkotói folyamatnak?

Jim Avignon: Az utóbbi húsz évben rengeteg festményt alkottam meg élőben, azaz a közönség szeme láttára. Pont ellenkezőleg, mint amikor a műtermemben dolgozom, s pontosan tudom, eltervezem, hogy mit fogok festeni, amikor élőben alkotok, akkor az teljes rögtönzés. Miközben az emberek figyelik, ahogy festek, az pont olyan, mint amikor egy jazz-muzsikus improvizál. Élvezem azt a bizonyost nyomást, amely egy ilyen helyzetben rám nehezedik, mivel nem akarok unalmassá válni vagy hibázni, s ha netán mégis, akkor egy jó új ötlettel kell azt folytatnom úgy, hogy a közönség soraiból azt senki se vegye észre. Gondolom egy csomó hormon lép játékba akkor, amikor az ember élőben fest.

A jelek

A38: További terveid? Álmaid? Rémálmaid?

Jim Avignon: Haha, hát, én egy nagyon laza figura vagyok. Már több, mint huszonöt éve csinálom ezt, s már sok-sok embert láttam jönni és menni. Igyekszem úgy tekinteni az életre, mint egy gyönyörűen megkomponált tragikomikus tévésorozatra, amelyet nézve mindig abban reménykedem, hogy lesz még néhány jó rész, s közben senki sem kapcsolja ki a tévét.
 

Indulás!