A Riddim Colony új, More Love to Share című albumának bemutatókoncertjén a jamaikai Ray Darwin, a berlini Longfingah, és még sokan mások nyomják majd együtt az öröm-reggaet. Ennek kapcsán beszélgettünk a R.C. vezetőjével és főrugójával, G. Ras-szal.
Pándi Balázst a legcoolabb arcnak kiáltották ki, nem véletlenül: ahelyett, hogy panaszkodna, sorra nyomja a nemzetközi turnékat a progresszív zenék vezető arcaival, miközben hozzánk is elhozza a legkülönösebb zenei egyéniségeket. Pénteken a Mike Patton által felfedezett kiválóan őrült Otto von Schirach-al lépnek fel a Hajón, ennek kapcsán faggattuk.
A Kistehén zenekar kívül-belül megújult, tagsága kicserélődött, hangzása dögösebb lett. Az új felállás Hajón való bemutatkozása kapcsán exkluzív interjút kértünk s kaptunk a vezértől, amelyben először beszél a történtekről a megfoghatatlan és megtörhetetlen Kollár Klemencz László.
Egy fesztivál hajózik végig a Dunán, s köt ki megannyi helyen, hogy összekösse a partján élő embereket a zene által világsztárokat és teljesen ismeretlen kitűnőségeket vonultatva fel. A Danube Music Festival hajója március 25-én köt ki az A38 Hajónál. Minderről a főszervezővel, Zlatina Rousseva bolgár filmrendezőnővel beszélgettünk…
Harcsa Veronika rengeteget koncertezett eddig is itthon és külföldön egyaránt több formációval, ám mintha ez nem lett volna elég, most mindezt megfejeli egy újabb együttessel. Szavait idézve: „szerettem volna a quartet-em mellett egy új zenekart, ahol tér jut a hangzásokkal, felvételi technikákkal, elektronikus zenei stílusokkal való kísérletezgetésnek.” Az éneke mellett a szerénységével és eleganciájával a hazai mezőnyből kiemelkedő ifjú hölggyel beszélgettünk Kaltenecker Zsolttal, Gyémánt Bálinttal és Andrew J-vel közösen alapított új együttesük, a Bin-Jip pénteki bemutatkozó koncertje kapcsán.
Sebestyén Csaba néhány éve még autószerelő volt, ma viszont az egyik legkitűnőbb szekszárdi borász. Március 18.-án, borvacsora sorozatunk következő állomásán az ő tevékenységét és kiváló borait mutatjuk be Vipler György séf nagyszerű ételkölteményeivel egyetemben. Sebestyén Csabával beszélgettünk…
Szombathy Bálint, aki nemrégen a Hajó My City fesztiválsorozata belgrádi bemutatkozásának fővédnökeként a Cinema Rex-ben tartott performanszában dollárokat ragasztott magára, majd tépett szét, máris újabb meghökkentő kiállítással jelentkezett, amelyen többek között őt láthatjuk a hetvenes években hatalmas Lenin-fotóval felvonulni Budapesten. Vele beszélgettünk…
A Budapest Bár szédítő sikerét megdöbbentő új tervvel készül folytatni: a kitűnő zenekar a 80-as 90-es évek underground-jának a kedvenc dalait fogja feldolgozni (Trabantot, Európa Kiadót, Kontrollt, Vidámparkot, URH-t vagy akár Hobót), de emellett megannyi más komoly és elképesztő terv is szerepel a listáján, többek között a nemzetközi vizek meghódítása. Gáncs Andreával, a Budapest Bár fáradhatatlan háttérmesterével, producerével beszélgettünk.
Kaprinay Zoltán, a Hajó egykori ügyvezetője barátaival tavaly klubot alapított Csehszlovák sörözés néven, amelynek keretében összejönnek az itt élő szlovákiai magyarok, szlovákok és csehek egy pesti kocsmában, és végigbeszélgetik az estét magyarul, szlovákul, csehül. Vele beszélgettünk a pályájáról, a Hajóról, a szlovák-magyar viszonyról, sok mindenről.
Mary Anne Hobbs, aki egykor punkokkal élt egy buszon, később a New Musical Express újságírója lett belőle, majd a dubstep és a grime egyik vezető képviselőjeként szerződtette a BBC Dubstep Warz adásainak vezetőjeként, majd a Sonar fesztivál kurátora is lett, hogy most Real Your Nature sorozatunkban eljöjjön hozzánk és megmutassa, mi is a nagypálya. Vele beszélgettünk…
Fákó Árpád anno Szulovszky Jonival, az A.E. Bizottság és a Dunakanyar legjobb gitárosával játszott, most pedig feLugossy Lacával készít lemezt, miközben megannyi mindent csinál, amit mi sem bizonyít jobban, mint gyönyörű albuma elképesztő fotóival és három cédével, amely a Húshangok címet viseli. Vele beszélgettünk...
Az Óriás szép lassan meghatározó zenekarrá nőtte ki magát a honi rock színpadán, így nem véletlen, hogy hazánkat éppen ők képviselték Hollandiában a hatalmas EuroSonic fesztiválon. Pénteken kitűnő társzenekarokkal zúznak majd a Hajón, így mindezek kapcsán beszélgettünk velük.
Kőrösi Zoltánt nem kell bemutatni. Ha valakinek netán mégis, legyen elég annyi, hogy ő az az író, aki a Hajón furcsa könyvbemutatóit szokta tartani sok vendéggel, hogy neki minél kevésbé kelljen beszélnie arról, amit írt. Exkluzív interjúnk vele annak kapcsán készült, hogy író létére ő lett a hazai filmesek feje, szebben fogalmazva: a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke.
A K. Petrys Ház 2008-ban nagy fába vágta a fejszéjét: prominens kortárs képzőművészeket kért fel tematikus művek létrehozására, melyek kapcsán portréfilmek készültek az alkotókról, amelyekben alkotásaikat bemutatják. A műalkotások a Műcsarnokban kerültek kiállításra, valamint interjúkkal és életrajzokkal kiegészítve reprodukcióik a nagyformátumú TérErő albumban, míg a portéfilmek hetente láthatók vasárnaponként a tévében az M1-en. A következő adások március 21-én 16,40-kor, majd 28-án 17,05-korr lesznek láthatók.
Honlapunk megújulása kapcsán megkerestük a legszigorúbb, leszörnyűbb és leghivatottabb kritikust, hogy szóljon be, de annál sokkal inkább az érdekelt bennünket, hogy Nyírő András, aki már húzta ki párszor szellemi kátyúból az országot, többek között az Index alapító-főszerkesztőjekénrt, vajon ma mit is csinál s méginkább, hogy vajon mit álmodik. Vele beszélgettünk…
Somay Márk nem riad vissza sem egy hiphop-banda kigyűrt énekesétől, sem a kényes világsztárok nyafogásától. Jóformán minden koncertről készít fotót a Hajón, az ő képei láthatók Galéria rovatunkban. A Sisters of Mercy-ről készült felvételeit még a neves angol Classic Rock Magazine is közölte. Vele veszélgettünk…
Olyan fotó, amely egy zenész vagy zenekar hallatán azonnal beugrana nem sok van, mert ilyenkor egy-egy fotóban benne van a zene, a zenész személyisége, az este élménye, mindaz, amire elékeznünk érdemes, s még több. Ilyen fotókat készít Ivor Szaniszló, akinek portréi Maceo Parker-ről, a Laibach-ról vagy Victor Wooten-ről nem véletlenül ékesítik az A38 albumát. Vele beszélgettünk legújabb kiállítása kapcsán.
A cím a Perihélium szó definíciója, melynek hatalmas fesztivált szentel a hazai máshogyzenélés színe-java. Mint azt Pumi Leonade, a Pop Ivan bűnügyi szóvivője elmondta, az est alapötletét szaxisuk hangszerénel az eltulajdonítása adta: a zenészek összefognak, és az új szaxira való összegyűjtése céljából jótékonysági fesztivált rendeznek a világosság, a fény támogatása és elhozatala jegyében.
A napokban jelent meg Vágvölgyi B. András új kötete a rendszerváltás évéről, amelyben történelmi tények keverednek szürreális elemekkel és az író egymással vitázó alter-egóival, miközben a legendás évet napról-napra mutatja be. S míg itthon nem nagyon ünnepeltük e jubileumot, ez az impozáns kötet azt is megmondja sok minden más mellett, hogy ez miért van így. A szerzővel beszélgettünk…
Artner Szilágyi Szilvia, azaz Sisso, azon túl, hogy hétköznapi szinten egyik fő összetartója annak a kultúrális valónak, amely élhetővé teszi azt a közeget, amelyben vagyunk, legújabban íróként is őrületes dolgokat művel: regényt írt, ami nem is regény, hanem hangjáték, színház, de leginkább vegytiszta élet, amely a halálból jön. Őt faggatuk…
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.