A magyar extrém metál színtér egyik vezető csapata, a Watch My Dying, amely bejárta Németországot, Ausztriát, Angliát, Romániát, Szlovákiát, Lengyelországot, Szerbiát és persze keresztül-kasul Magyarországot is, ezen az estén különös zúzást visz véghez a Hajó teraszán jó magasan a hullámok felett.
A Watch My Dying 1999 májusában Esztergom környéki fiatalokból alakult, akik olyan zenét akartak játszani, amely vegyíti a durva death/thrash metalt ipari elemekkel. A cél a folyamatos koncertezés és a látványos színpadi megjelenés mihamarabbi kialakítása volt.
Az évek folyamán a következő fontosabb események történtek a zenekar háza táján:
- 2000. május: magánkiadásban megjelenik a Rendszerhiba EP, amely három dalt, majd a banda poénből benevezett a Pepsi Generation Nexxt tehetségkutatóra, ahol a több mint 600 nevező közül a rock kategóriában negyedik helyezést ér el
- 2001. ősz: szereplés a Taz-Mánia, Pepsi Generation Nexxt CD és az Only The Strong válogatásokon,
- 2002. november: (újfent magánkiadásban) kiadásra kerül a Húsmágnes EP, amely remek kritikákat kap a médiában, majd a csapat ősszel lebonyolít egy 11 állomásos önálló turnét, amely keretében Pozsonyban is felléptek a cseh Inner Fearrel közösen.
- 2003. május és 2004. márciusa között fellépések jeles nemzetközi zenekarokkal budapesti klubokban (Dew-Scented, Stampin’ Ground, Opeth), illetve rengeteg egyéb koncert vidéken
- 2004. november 5. megjelenik a Klausztrofónia nagylemez, a zenekar első teljes hosszúságú anyaga, amely a Bakery Stúdió egyik első azóta is etalon értékű produkciója
- 2005. március: fellépés a Metal Mania Fesztiválon – a Cradle Of Filth, The Haunted, Apocalyptica, Katatonia, Moonspell és a hazai élmezőny társaságban - a Petőfi Csarnokban
- 2005. március: elkészül a zenekar első klipje, az Idomtalan című számra
- 2005. november: bemutatásra kerül a második klip, amely a Nicht vor dem kindre készült, illetve továbbjut a zenekar az ABC Tehetségkutató budapesti döntőjéből az ausztriai megmérettetésre
- 2005. november 11.: megrendezésre kerül az I. Stagediving Fesztivál, Budapesten, amely a WATCH MY DYING főszereplésével sorozattá növi ki magát az évek folyamán
- 2005. december: fellép a csapat az amerikai Himsa és a kanadai Inches Of Blood társaságában
- 2006. február: negyedik hely az ABC Tehetségkutató bécsi elődöntőjén
- 2006. tavasz: koncertek Pozsonyban, Zentán, illetve májusban a II. Stagediving Fesztivál
- 2006. július 19-20.: megszerveződik az I. WMD-Days, a WMD saját kétnapos rendezvénye, Solymáron
- 2006. november 10.: megjelent szerzői kiadásban a Fényérzékeny, a Watch My Dying második albuma, amelyek a keverését és masterizálását Jocke Skog (Clawfinger) végezte Stockholmban, aznap lemezbemutató a Kultiplexben, a III. Stagedivingon
- 2007. tavasz: koncertek, koncertek, koncertek, IV. Stagediving Fesztivál és újra Metal Mania a Testament, a My Dying Bride és a Korpiklaani társaságában
- 2007. június: debütál a zenekar harmadik klipje, a Fényérzékeny
- 2007. július 11. nagy sikerű „last minute” koncert a svéd Meshuggah előtt a Kultiplexben
- 2007. július 18-19. II. WMD-Days, olyan fellépőkkel, mint a Mantra, az Angelus vagy a Septic, újfent Solymáron
- 2008. február 1. V. Stagediving Fesztivál az A 38 Hajón, DVD és klipfelvétellel egybekötve, 500 rajongóval
- 2008. április 1. debütál a zenekar negyedik klipje, a Sztereotip amely a februári Stagediving Feszten készült
- 2008. május 11. fellépés a német kísérletezős metalbanda The Oceannel, a Budai Fonóban
- 2008. május: felkérték a zenekart a Tankcsapda MTV Icon műsorban való részvételre a Bárány és a Lopott könyvek dalokkal
- 2008. augusztus 2. a két Tankcsapda átdolgozást előadja a zenekar a siófoki strandon, 6000 megdöbbent ember előtt, a koncertről felvétel készül, ami többször elhangzik az MTV-n
- 2008. augusztus 8-9. III. WMD-Days, olyan fellépőkkel, mint az Innersight, a 1 Kill Embrace, új helyen, Csolnokon
- 2008. ősz-tél: a turnézás közben elindulnak a demózások, majd a próbák és végül a felvételek a harmadik nagylemezhez (Moebius)
- 2009. január 10. VI. Stagediving Fesztivál a tavalyihoz hasonló nézőszám előtt a Dürer-kertben
- 2009. május: megjelenik az 50 perc hosszúságú Moebius, A Film, amely a Moebius felvétele folyamán felvett anyagokból készült, a film ingyen letölthető
- 2009. június 12. hét hónapos megfeszített munka után megjelenik a Watch My Dying harmadik albuma, a Moebius, a szerzői kiadású nagylemez digipack csomagolásban került kiadásra
- 2009. augusztus 7-8. IV. WMD-Days, a Cadaveres, a Bloodiest és a Slytract társaságában, Csolnokon
- 2009. szeptember 19. VII. Stagediving Fesztivál a Diesel Klubban, a folk metalos Dalriada és a modern metal Cadaveres társaságában, a Watch My Dying fellépése 5 kamerával felvételre kerül, későbbi DVD anyaghoz
- 2009. december 23. megjelenik a digitálisan, ingyen beszerezhető -1 EP, amely 15 dalt tartalmaz, közte a Moebius felvételekor készült, még ki nem adott stúdiófelvételeket, koncertfelvételeket, demókat és remixeket
- 2010. tavasz: az első lépések az európai koncertezés terén, fellépések többek között Londonban, Berlinben és Aradon, a Paprika Rocks! Tour keretén beül
- 2010. nyara: jótékonysági fellépés a Dürer Kertben az árvízkárosultak megsegítéséért, illetve részvétel a Thanks Jimi magyarországi fellépésein, amely keretén belül a zenekar átdolgozta Hendrix-től a Foxy Lady-t és a Manic Depressiont
- 2010. július 24. egynapos WMD-Day, Dorogon, slam poetry fellépéssel és közös főzéssel megfűszerezve
- 2010. október 22. VIII. Stagediving Fesztivál a budapesti, Dürer Kertben, az eddigi legmagasabb nézőszámmal, a Cadaveres és a Blind Myself társaságában
- 2010. év vége: négy magyar fellépés a Powerfest Tour keretén belül, a Cadaveres és különböző ifjú tehetségek társaságában
- 2011. március: Metal Meets RnR buli az A38 Hajón, rockabilly és rock n’ roll bandákkal
- 2011. nyár: a WMD legpörgősebb nyara, 16 koncerttel országszerte
- 2011. ősz: újabb nemzetközi koncertek Anglia, Lengyelország, Szerbia, Szlovákia érintésével
- 2012. január: 9. Stagediving Fesztivál, a teltházas DürerKertben a WMD főszereplésével
- 2012. július 6. újabb teltházas Dürer esemény, a II. Tattoo The Sun Fesztivál keretében
2011-ben tavasszal kevesebb koncertet tervez a zenekar, míg nyáron szeretne az eddiginél több helyre eljutni, ősszel pedig a tervek szerint folytatódik a Powerfest Tour a Cadaveres-szel.
Diszkográfia:
Rendszerhiba EP 2000
Húsmágnes EP 2002
Fleshmagnet EP 2003
Klausztrofónia 2004
Claustrophony split a Szeggel 2005
Fényérzékeny 2006
Moebius 2009
-1 EP 2009
Felállás:
Veres Gábor - ének
Eszenyi Imre - basszusgitár
Bori Sándor – gitár
Garcia Dávid – dob
Szabó Viktor – gitár
A ScerrA 2009 februárjában alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy egyedi műfajt alkosson a magyar zenei palettán. Az alapító tagok (Száraz Bence, Virágos Ádám, Fekete Zsolt és Udvardi Ákos), egy olyan egyedi, szimfonikus metal zenekart képzeltek el, amelyben van lehetőségük kibontakozni, s így maradandót alkotni, mind a zene, mind a magyar dalszövegek mondanivalója szempontjából.
A kezdeti idők a dalok írásával, összepróbálásával és hosszas dobos kereséssel teltek, míg több jelölt közül Barta László került a dobok mögé, aki ma is oszlopos tagja a zenekarnak. 2010 áprilisában önerőből, digitális formában megszületett a zenekar első éráját lezáró "Kétségekkel vagy anélkül" című debüt album, Lili Rabie és Nagy Gábor (Wasabi Kht., ex-Zanzibar) vendégszereplésével, amely több hazai szaksajtó figyelmét felkeltette. A pozitív visszhangoknak köszönhetően a csapat, a 2010-es Metalfest Open Air Hungary keretein belül mutatkozott be először a színpadon, majd a felkéréseknek eleget téve országos és részben nemzetközi turnéba kezdett. Mindezek után a 2011-es év végigkoncertezése következett, melyet csaknem végig a Watch My Dying társaságában bonyolítottak le, több hazai és határon túli fesztivállal kiegészítve. Mindeközben elkészült a zenekar első hivatalos videoklipje, amit az „Imago” c. dalra forgattak, valamint nekiláttak a következő stúdióanyag elkészítésének is. 2012 rögtön egy tagcserével indult, Száraz Bence helyére Schiller András érkezett, akivel az összeszokás igen gyors volt, hisz a jelenlegi tagsághoz több éves barátság köti. Ezt követően január 7-én kézzel fogható formában is megjelent a ScerrA 2+1 dalt tartalmazó lemezelőzetese, ami a „Tövistánc” elnevezést kapta. A kiadvány különlegessége, hogy lemezen vendégénekesként feltűnik korunk kortárs költőjeként is számon tartott Török-Zselenszky Tamás (Zselenszky, ex-Eleven Hold), tartalmazza a zenekar legelső korongját, a „Kétségekkel vagy anélkül”-t, valamint közkívánatra található rajta egy angol nyelvű átirat is. A zenekar 2012-től a Powerground Management tagja.
Diszkográfia:
Kétségekkel vagy anélkül – 2010
Over The Under Vol. 4. (Hammerworld válogatás ) – 2010
New Kids on The Rock Vol. 2. (Rockinform válogatás) – 2011
Tövistánc -2012
Felállás:
Virágos Ádám – ének
Udvardi Ákos – gitár
Fekete Zsolt – basszusgitár
Schiller András – gitár
Barta László – dob
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.