A koncert bevezető Temesi Ferenc Bartók című regényébe. Hallgasd és olvasd! Fellépnek: Török Ádám és a Mini Trió, Lukács Miklós – Dresch Mihály duó, Vallai Péter szöveg - David Yengebarian zene, Duda Éva – Allegro Barbaro – tánc, sztárvendég Robi Lakatos, rendező: Böhm György.
"Ez az én Bartókom" - így jellemezte könyvét Temesi Ferenc író.
"Tudom, hogy sokan azt fogják mondani, Bartók kicsit sokat beszél a könyvben. Valószínű, hogy nem beszélt ennyit a valóságban, de ez az én Bartókom. Amennyiben valaki írni akar Bartókról, majd bemutatja máshogy, én azonban ilyennek szerettem volna ábrázolni" - fogalmazott Temesi Ferenc az április 24-i, székesfehérvári sajtótájékoztatón. A szerző elmondta: főhőse ugyanolyan problémákkal küzd, mint egy átlagos ember: szerelem, házasság, csalódások, válás, pénztelenség. "Idol helyett emberként kívántam bemutatni. Olyan dolgokat igyekeztem megmutatni, amire az olvasók kíváncsiak" - tette hozzá az író. A könyv címe eredeti elképzelései szerint a 4856-os zongora lett volna, végül Száraz Miklós György rábeszélésére lett belőle Bartók. A 110 fejezetből álló, 655 gépelt oldalas mű még nincs kinyomtatva, ezért a rendezvényen csak a kéziratokból felolvasva kaptak ízelítőt az érdeklődők. Temesi Ferenc könyvét dokumentumregénynek tartja, amelynek vázát a tények adják, de a különböző szituációk között vannak általa kitaláltak is. Olyannak mutatta be Bartókot, amilyennek megismerte műveiből, írásaiból, leveleiből. Mindig tanúkat szólaltat meg, akik jól ismerték a zeneszerzőt.
Bartók Béla
Temesi Ferenc 1949-ben született Szegeden. A gimnáziumi tanulmányi versenyeken elért eredményei miatt felvételi nélkül került be a szegedi egyetem magyar-angol szakára, ahol 1974-ben szerzett diplomát. 1975-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, ettől kezdve szabadúszó író, műfordító. Első könyve, a játékos, ironikus, a hagyományos elbeszélés megszüntetésére irányuló írásokat tartalmazó Látom, nekem kell lemennem című novelláskötet 1977-ben jelent meg. Több mint háromévnyi folyamatos írás után 1986-87-ben megjelent első, s mindmáig talán legolvasottabb, legsikeresebb regénye, a Por első és második kötete. A Porral kezdődő regényciklus második darabja az 1993-as Híd volt, amelynek cselekménye "a tarot és a kínai pálcikás jövőmondás köré szerveződött", a ciklus harmadik darabjában, az 1996-os Pest címűben a kínai harcművészet 36 titkos hadicsele adja a mű szervező erejét. 1988-ban hosszabb utazást tett Kínában, ebben az évben ösztöndíjasként részt vett az Iowai Írói Program munkájában, 1991-ben előadásokat tartott Mexikóban, a VI. Nemzetközi Írói Szimpozionon. 1977-től a Művészeti Alap, 1984-től a Magyar Írószövetség, 1987-től a magyar PEN Club, 2004-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Munkásságáért több elismerést is kapott, 1988-ban József Attila-, A Jövő Irodalmáért-, 1992-ben Nagy Lajos-, 2002-ben Pro Literatura-, 2007-ben Szépirodalmi Figyelő díjat. Híd című regénye 1993-ban az év könyve lett. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével, 2011-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal tüntették ki.
Lukács Miklós a fiatalabb cimbalmos-generáció képviselője, de páratlan virtuozitása és muzikalitása révén igen nagy hírnévre tett szert. A koncert többi fellépőjéhez hasonlóan ő is a dzsessz, a népzene és a kortárs komolyzene határterületén mozog, Borbély Mihály és Balázs Elemér lemezein volt közreműködő, a Budapest Fesztiválzenekarral vette fel Liszt Ferenc Magyar rapszódiáit, és vendégszólistaként szerepelt a Concertante di Chicago koncertjein. Az utóbbi időben a Dresch Quartetben csillogtatja virtuozitását, és demonstrálja a cimbalom tökéletes szvinges húzását. Első saját lemeze tavaly jelent meg, ezen Szakcsi Lakatos Bélával játszik duóban.
A Dresch Quartet vezetője, Dresch Dudás Mihály 1955-ben született. A – meglepő módon – gépipari szakközépiskolát végzett, egykor mechanikai műszerészként dolgozó Dresch Dizzie Gillespie és John Coltrane hatására kezdett el szaxofonozni, és 1979-ben végzett a dzsessztanszakon. Első együttesét 1984-ben alapította. A zenekarhoz kis időre csatlakozott az azóta szédületes szólókarriert befutott Lajkó Félix is. Lajkót Kovács Ferenc, majd két évvel ezelőtt Lukács Miklós váltotta fel, így stabilizálódott a Dresch Quartet klasszikus felállása.
Talán senkinek sem sikerült következetesebben ötvözni a magyar népzenei hagyományt a klasszikus amerikai dzsesszel. Dresch a népzenei motívumok beemelésével egészen új mélységeket adott a bebopnak – és fordítva. A kortárs világzene gyakran felületes "árukapcsolásaival" ellentétben Dresch Mihály zenéjében egyedülálló és egymástól elszakíthatatlan módon szövődnek egybe a pentatónia, Coltrane jellegzetes futamai, a ritmusszekció szvinges húzása, a meglepő dinamikai váltások, a free jazz szabadsága és a hangszeres virtuozitás.
A legendás együttest 1968-ban alapította Török Ádám és Závodi János. A Mini a magyar progresszív rock-blues talán legismertebb és legsikeresebb együttese.Sokat koncerteznek, élőben játszanak, az együttes érdekes progrock, bluesrock és jazzrock fúziójával sok rajongót szerzett.
Török Ádám és együttesei több sikeres korszakot tudnak maguk mögött. Öt nagylemezt és 14 cd-t jelentettek meg. 2003-ban jelent meg az első DVD-jük, amely megörökíti az együttes 2003-as Jubileumi koncertjét és néhány ragyogó felvételt a közelmúltból. Az új cd 2008-ban jelenik meg és 15. a sorban.
A Mini 2007-ben: Török, Németh, Köves, Paróczai. Török Ádám és együttesei közel 7000 koncertet adtak, kb 5 millió ember látta őket. Házigazdák a Tabánban, az IfiParkban, a Bemrockparton.
Török és együttesei több, mint negyedmillió lemezt és cd-t adtak el.
Számos TV és Rádió műsorban szerepeltek itthon és külföldön egyaránt.
Az első Mini koncertekere 1968-ban került sor, a '70-es években pedig már külföldi fellépések is adódtak szép számmal (ekkor alakult ki a a formáció legsikeresebb felállása is: Török, Németh K., Németh Al., Szivacs Balogh Jenő). 1978 „ Vissza a városba” címmel megjelent az első nagylemezük.
1983 novemberében a A nagy Mini hosszú időre felfüggeszti működését, és 1990-ig Török Ádám kísérleti korszakáról beszélhetünk (Tátrai– Török Tandem, Mini RC, szóló produkciók). 1993-ban egyszerre 3 különböző cd jelenik meg és ekkor rendezik meg a 25 év Rock Jubileumi Koncertet 6000 nézővel a BS-ben.
1998-ban újra indult a legendás csapat, január 31-én jubileumi koncert a Petőfi Csarnokban, ezzel ünnepelvén 30 éves zenei pályafutást és ötvenedik születésnapját Török Ádám.
Az évek során bejárták szinte az egész világot és rengeteg lemezt készítettek.
2008 januárjában megjeleneik a "Messze visz az út" című CD az együttes 40. és Török Ádám 60. születésnapja alkalmából. Januárban hatalmas sikert aratott a jubileumi koncert, melyet az 5-ös csatorna rögzített is.
2009-ben változik a felállás: Németh Karcsi, Paróczai Tacskó Attila, Adamecz Józsi, Horváth Misi és Török Ádám a tagok.
Az örmény származású David Yengibarjan 1976-ban született Jerevánban, zenész családban nőtt fel, kilecévesen lett a Jereváni Zeneiskola növendéke, tízévesen kezdett el tangóharmonikázni. 1995-től Magyarországon folytatta zenei tanulmányait, ahol mára az egyik legkeresettebb fiatal jazz- és világzenei előadóvá és zeneszerzövé vált. Népzenei ihletésű egyedi zenei világának fő inspirációs forrása az örmény zenei hagyomány, az európai és amerikai jazz és improvizatív zene, az argentín tangó, valamint az azt megújító Astor Piazzolla zenéje.
1999-ben alakította meg saját zenekarát a Trio Yengiabarjant, amelynek jelenleg állandó tagjai Egri János bőgős és Botos József gitáros.
„A mi zenénk tekervényes, hosszú, háborús, boldog-boldogtalan, tragikus utat járt be, holokauszttal, szenvedéssel, örömmel. A népzenében tökéletesen benne van egy nép sorsa. Nem akartam amerikai zenét játszani, de a saját népzenémet alkalmasnak tartomarra, hogy jazzre jellemző igényességgel közelítsek hozzá. Azt hiszem, általában minden igazi zenész a saját kultúráját igyekszik a legmagasabb színvonalon érvényesíteni – ami azért nem azt jelenti, hogy alkalomadtán nem játszhatunk egy-egy ismert amerikai jazz standerdet“ David Yengibarjan
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.