Erő, lüktetés és szenvedély pezseg a három zúzós metálbanda zenéjében, amelyek jó időre feltöltenek súlyos ütemeikkel.
A ScerrA 2009 februárjában alakult Budapesten, azzal a céllal, hogy egyedi műfajt alkosson a magyar zenei palettán. Az alapító tagok (Száraz Bence, Virágos Ádám, Fekete Zsolt és Udvardi Ákos), egy olyan egyedi, szimfonikus metal zenekart képzeltek el, amelyben van lehetőségük kibontakozni, s így maradandót alkotni, mind a zene, mind a magyar dalszövegek mondanivalója szempontjából.
A kezdeti idők a dalok írásával, összepróbálásával és hosszas dobos kereséssel teltek, míg több jelölt közül Barta László került a dobok mögé, aki ma is oszlopos tagja a zenekarnak. 2010 áprilisában önerőből, digitális formában megszületett a zenekar első éráját lezáró "Kétségekkel vagy anélkül" című debüt album, Lili Rabie és Nagy Gábor (Wasabi Kht., ex-Zanzibar) vendégszereplésével, amely több hazai szaksajtó figyelmét felkeltette. A pozitív visszhangoknak köszönhetően a csapat, a 2010-es Metalfest Open Air Hungary keretein belül mutatkozott be először a színpadon, majd a felkéréseknek eleget téve országos és részben nemzetközi turnéba kezdett. Mindezek után a 2011-es év végigkoncertezése következett, melyet csaknem végig a Watch My Dying társaságában bonyolítottak le, több hazai és határon túli fesztivállal kiegészítve. Mindeközben elkészült a zenekar első hivatalos videoklipje, amit az „Imago” c. dalra forgattak, valamint nekiláttak a következő stúdióanyag elkészítésének is. 2012 rögtön egy tagcserével indult, Száraz Bence helyére Schiller András érkezett, akivel az összeszokás igen gyors volt, hisz a jelenlegi tagsághoz több éves barátság köti. Ezt követően január 7-én kézzel fogható formában is megjelent a ScerrA 2+1 dalt tartalmazó lemezelőzetese, ami a „Tövistánc” elnevezést kapta. A kiadvány különlegessége, hogy lemezen vendégénekesként feltűnik korunk kortárs költőjeként is számon tartott Török-Zselenszky Tamás (Zselenszky, ex-Eleven Hold), tartalmazza a zenekar legelső korongját, a „Kétségekkel vagy anélkül”-t, valamint közkívánatra található rajta egy angol nyelvű átirat is. A zenekar 2012-től a Powerground Management tagja.
Diszkográfia:
Kétségekkel vagy anélkül – 2010
Over The Under Vol. 4. (Hammerworld válogatás ) – 2010
New Kids on The Rock Vol. 2. (Rockinform válogatás) – 2011
Tövistánc -2012
Felállás:
Virágos Ádám – ének
Udvardi Ákos – gitár
Fekete Zsolt – basszusgitár
Schiller András – gitár
Barta László – dob
Az esten a dark és a dallamos death metál rajongóinak nyújt majd igazi zenei csemegét a feltörekvő Dressed in Black együttes koncertje. Zenéjüket a sötét hangulat, a fülbemászó dallamok és az odapirítós zúzdák egyvelege, valamint a dalszövegek tartalmas üzenete jellemzi.
Az együttes több szempontból egyedi, de talán a legszembetűnőbb jegye, hogy rendhagyó módon a screamer poszton egy hölgy (Xrated), míg a tiszta ének szekciónál, egy férfi énekes áll (Haldar San), így alkotva különleges egységet és hangzás világot zenéjükben.
"A tatabányai Agregator zenekar immár több, mint egy évtizede ontja magából az ezredfordulóra jellemző északi dallamos dark/death metalt. Súlyban és energiában gazdag dalaikban a szövegek sötét cinizmusa és dekadenciája teremti meg azt a sajátos hangulatvilágot, amit eddig csak a Sentenced, a Tiamat és a Paradise Lost korai műveiben élhettünk meg.
Az együttes májusban indul körútra Eredendő című kislemezével, amelynek vérbeli skandináv hangzását az Audioplanet és a svéd Fascination Street studiókban edzették igazán ütőssé."
Felállás
Csóra Miklós - gitár
Szabó Dávid - gitár
Liviczki Roland - basszusgitár
Horváth Gábor - dob
Mikus Tamás - ének
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.