Zúzós indie és finom hangulatok, sodró témák és húzó ritmusok a Marionette ID jóvoltából.

A tatabányai Marionette ID csak nevében új zenekar: Sammy Sosa Bandként talán már ismerősebb. A remek, pörgős, hol noise-ba, hol popba, hol laza punkba hajló gitárrock, a jellegzetes ének kiemelkedővé teszi a Marionette ID produkcióját. Hab a tortán, hogy a zenekar első lemeze - közönségbarát gesztusként - teljes egészében letölthető az egyttes honlapjáról, íg bárki meggyőződhet arról, milyen helyre kis muzsikát játszik a tatabányai négyes.
A Képzelt Várost 2005-ben alakította négy építészhallgató, a zenekar azóta számos tagcserén esett át és közben hat fősre bővült. Az együttes zenéje abban tér el a megszokottól, hogy a gitárok mellett a billentyű és a cselló is domináns szerepet játszanak, ez teszi igazán jellegzetessé a hangzásvilágot, kiemelve őket a poszt-rock zenekarok mezőnyéből. Zenéjükre egyformán jellemzőek a lebegő témák és a lendületes, dinamikus kitörések.
2008 elején, szerzői kiadásban jelent meg a Csend Utca EP, ami még inkább populáris-alternatív vonalat képviselt, majd 2009-ben kiadásra került a White Noise című kislemez. Ez nevezhető vízválasztónak is, hiszen innentől egy új időszámítást kezdtek, elindulva az úton, amit a mai napig követnek, egyre nagyobb sikerekkel.
A PANKKK által támogatott első nagylemez (Mit nekem) felvételei a Bakeryben és az Altrecords stúdióban készültek, a keverés és a master szintén a Bakeryben zajlott, Bodnár Péter vezetésével. A nagylemez 2009. november 13-án jelent meg szerzői kiadásban, ingyenesen is letölthető az együttes weboldaláról.
A lemez munkálatai alatt és után fellépések követték egymást itthon és a szomszédos országokban, 2010-ben kétszer is játszottak Bécsben, először az osztrák Our Ceasing Voice, majd a francia Bye Horus társaságában. A külföldi fellépések mellett itthon olyan nevekkel játszottak már együtt, mint a holland Anneke van Giersbergen, a Gathering volt énekesnője, a svéd Jeniferever, a japán Zeni Geva, az amerikai Constants, az ausztrál Heirs, a már említett Our Ceasing Voice és a Bye Horus, vagy a magyarok közül a Turbo, a marionette ID vagy a pozvakowski.
A zenekar 2011 telén kezdte el a második nagylemezének felvételét a Metropol Stúdióban. Az album 2012 áprilisában jelenik meg Hélium címmel, a lemezbemutató április 29-én lesz az A38 Hajón.
Tagok:
Barta Gyöngyi: cselló
Gál Dániel: dob
Győrffy Máté: gitár
Kocsis Szilveszter: basszusgitár
Miskolczi Márton: gitár
Oláh Gergely: ének, billentyű
.jpg)
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.