Egy szédületes spanyol énekesnő és indie zenekara, amely már meghódította Európát és New Yorkot egyaránt, ezúttal remek magyar zenekarok és lemezlovasok társaságában zúz nekünk egy felejthetetlent.
A macedón és andalúz szülők gyermekeként Mallorcán született Maika Makovski, aki egyszerre Barcelona és New York lakosa, ugyanolyan sokszínű karriert mondhat a magénak, amilyen a származás is. Az énekes, dalszerző, zenész, színésznő és képzőművész Maika első nemzetközi elismerését tizenöt éves korában szerezte 2002-ben, még az első önálló lemezének kiadása előtt. Első két lemeze, a Kradiaw (2005, PAE) és a Kraj so Koferot (2007, Wildpunk Records) címűk nemcsak a zenekritikusok kedvence lett, de Európa-szerte jövő meghívásoknak tehetett eleget Maika egy hatalmas turné keretében, amit követően az El Mundo elnevezte őt „a hosszú évek óta a legjobb művésznőnek, aki az undergrounból tört fel”.
2009 John Parish (PJ Harvey, Eels, Tracy Chapman és mások producere) meghívta Maikát bristoli stúdiójába, hogy ott vegye fel a harmadik önálló albumát, melynek címe Maika Makovski (2010, Origami Records), amelyen olyan hírességekkel működik együtt, mint Jim Barr (Portishead) vagy Billy Fuller (Robert Plant). Zenekarának tagjaival (David Martínez dobos, JC Luque basszusgitáros és ütőhangszeres, Oskar Benas gitáros és énekes) Maika lemezbemutató turnéján hatalmas ovációkat kapott közönségétől Londonban, New Yorkban, Chicagóban, Austinban Texasban és Spanyolország-szerte a 2010/11-es szezonban.
Ezt követően írta róla az El Pais “hogy ő az igazi underground múzsa, aki egyben a spanyol rock egyik legmeghatározóbb hagnja”. Zenekarával 5 Premios Ufi díjra jelölték, majd 2011-ben megkapta a Legjobb Művész díjat.
Budapest három neves belvárosi gimnáziumának négy 17-18 éves tanulója állt össze 2009. őszén: Ármin, Soma, Dani és Zsombor ekkor kezdtek neki az közös zenélésnek. Az ezt követő két év során megszületett az első 13 szám, amit debütáló lemezük formájában a zenekar macskájának, Milosnak dedikáltak a srácok. A lemezbemutatót az MTV Hungary segítségével a Compact Disco társaságában mutatták be 2011. végén. Eközben megnyerték a Wan2 tehetségkutatóját, felléptek a Sziget A38-Wan2 színpadán, lemezszerződést kaptak a Universal Music-tól, és megfordultak minden elképzelhető helyen amelyre a PestiEstben rábökhetsz. Az első lemezről több DIY (Do It Yourself) klip után a 'Road' az MTV-n debütált. A 2012. júniusában megjelent öt számos lemez a srácokra jellemző lendületes, fiatalos gitárpop album, mely a legfrissebb brit zenékből táplálkozik.
A nyárias hangvételő, könnyed trekkek a debütáló anyaghoz hasonlóan a zenekar macskájának, Milosnak lettek címezve. Bár alig telt el fél év a bemutatkozó anyag közzététele óta, épp hogy megjelent az 'A Very Milos Holiday', a srácok már tervezgetik egy szintén öt számos testvéralbum felvételeit 2013-ban.
Felállás
Jamak Ármin – ének, gitár
Balázs Soma – gitár, vokál
Nyitray Dániel - basszusgitár
Lehoczky Zsombor - dob
A budapesti We Are Rockstars zenekart 2009-ben alapította Ligeti Gyuri (Zagar, ex-Puzzle), Faragó Tamás (Nemjuci, Dictator & Hussar, ex-Puzzle) és a számos hazai indie zenekart megjárt Kovács Csaba. A mai felállását és hangzását csak 2010 nyarán nyerte el, mikor Szijártó Tamás csatlakozott a formációhoz. Az együttes a Does It Offend You, Yeah! angol zenekar We Are Rockstars című dala után kapta a nevét. Zenéjükben a 60-as évek beat zenét és a 80-as évek szinti popot keverik a modern indie rockkal. Stílusát tekintve elektronikus rock és olyan előadók hatottak az együttesre mint a Beatles, Depeche Mode, Primal Scream vagy a Killers, de a Doors zenei hatása is felismerhető. A 10 dalt tartalmazó, Let it beat címet viselő debütáló nagylemez 2011 november 22-én jelent meg az iTunes-on.
Felállás:
Ligeti Gyuri - ének
Faragó Tamás - gitár
Szijártó Tamás - billentyű
Kovács Csaba - dob





A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.