A kiváló dalszövegekkel bíró posztsanzon csapat és egy szenvedélyes lány szokatlan felállásban - kiváló szórakozás és tánc két értelmes, szellemes és nem utolsó sorban remek zenekarral.
A jelenlegi formájában 2012 januárja óta zenélő, szombathelyi gyökerű de Budapesten működő Elefánt 2011 decemberében mutatkozott be. A zenekar Magányos című számához - amelyet a két alapító tag, Szendrői Csaba (ének) és Tóth András (gitár) írt - a Szimler Bálint és Rév Marcell nevéhez kapcsolódó, komoly szakmai elismeréseket begyűjtő Kodály Method projekt készített klipet, mely pillanatokon belül nagy siker lett, s melyet aztán az ugyancsak a Kodály Method által szervezett debütáló koncert követett. A nagy sikerű fellépés végképp szükségessé tette az Elefánt kibővítését: a hattagúvá vált zenekart a már említett két alapítón kívül is csupa remek, figyelemre méltó múlttal, és sajátos karakterrel rendelkező zenész alkotja.
Az együttes Kék szoba címmel 2012 nyarán jelentette meg első, öt dalt tartalmazó kislemezét, melyet most Vérkeringő címmel követ az első „igazi”, amúgy igencsak meggyőző album. „A Kék Szobát a korai duettekből hangszerelt melankolikus, steril elgondolkodtatásnak szántuk. Ezzel szemben a Vérkeringő lesz az a lemez, ahol nyugalmat megtöri a düh, ahol a melankólia inkább monumentális formában jelenik meg, ahol elszabadulnak az őrület energiái, s az egész mégis marad feszes és precíz. Mint egy elegáns elmebeteg a cigarettázás közben a Duna parton. Bármelyik pillanatban felszakadhatnak a sebek, elszabadulhat a pokol, amit aztán ismét a csend követ. Kicsit olyan, mintha filmzenéket írnánk nem létező filmekhez. A megjelenített hangulatok, a tempó is nagyon széles skálán változik. Nincs meghatározott stíluskorlát, minden érzelmet / tartalmat igyekeztünk a stilisztikailag legizgalmasabb formába önteni. Tele titokkal, és meglepetéssel. A lemez címe az első ilyen meglepetés. Vérkeringő. A keringő ¾ -es lüktetés, 3x4 az 12. 12 szám van a lemezen, amit három ciklusban tör meg egy visszatérő motívum. A Vér a címben a szenvedélyesség jelképe. A Vérkeringő a zenekar életében egy nagyon impulzív időszak vége. Azt szeretnénk, ha a dalaink erős érzelmeket váltanának ki. Amikor a szerelem szó elhangzik, akkor legyen gyönyörű és fájdalmas. Legyen valódi. – mesélik a zenekar tagjai." - ezt a lemezt mutatják be nálunk április 25.-én
A zenekar tagjai
Szendrői Csaba: ének
Tóth András: gitár, vokál
Horváth Bence Ede: basszusgitár
Kovács Zoltán: billentyű
Kunert Péter: gitár, vokál
Németh Szabolcs: dob
Marge 2010 decemberében debütált ingyenesen letölthető And című albumával – a dalokat és a szövegeket egyaránt az énekes-előadó, Mészáros Zsuzsanna írta. A jazz, a trip-hop és a soul műfajába tartozó számokat Monkeyneck producerrel közösen, számítógépes programok segítségével, viszont hangszeres zenészek közreműködésével készítették. Az album köré tavasszal zenekar alakult, a lemezbemutató koncertre május végén került sor az Instantban. Zsuzsi énekelt mára VOLT fesztiválon, zenekarával fellépett a Szigeten és a Bánkitó Fesztiválon, az A38 tetőteraszán, a Kobuci Kertben, a Millenáris Parkban, a soproni Pub Fictionben.
A My Way című dalt az MTV és a 1Music Channel is gyakran játszotta az MR2 Petőfi rádió mellett, s a londoni Ealing Autumn Festivalon bemutatott Liszt-installációhoz is Marge Rapszódia című Liszt-átiratát használták fel.
Az album egyetlen magyar nyelvű, Igaz című számából készült klip az MTV-n is látható. A lemezbemutató koncert előadói (Farkas Áron – basszusgitár, Gulyás Kristóf – dob, Simkó-Várnagy Mihály – cselló, DJ Dice & Monkeyneck – elektronika) külön a bemutató kedvéért álltak össze, hogy minél színesebben adják elő az új album dalait.
Mészáros Zsuzsanna óvodás kora óta énekel és nagyon korán, már tizenkét évesen került bele a magyarországi underground elektronikus zenei körforgásba. Föllépett az A38-on a Fresh ER rendezvényein, énekelt a Live Act beatbox formációval és SP-vel is. DJ Negro és Infragandhi gyakori vendégfellépője, valamint kislemezt készít elő az Uptown Felazzal, akikkel az Utolér című film főcímdalát is készítette.
Az Elefánttal közös koncertre különleges felállásban, trióban érkezik.
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.