<

>

Törökszentmiklóson született, 1957. december 6.–án.
1980-1986: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Kokas Ignác, Dienes Gábor. 1986: Herman Lipót-díj. Ugyancsak 1986-ban Soros-ösztöndíjas, majd 1987-től Derkovits-ösztöndíjas. 2000: Munkácsy-díj; Bécs város ösztöndíja; 2004: NKÖM díja (Egyhetes c. kiállítás). Budapesten él. Még főiskolásként van jelen a magyarországi újfestészet kialakulásánál, Ádám Zoltánnal, Bullás Józseffel és Mazzag Istvánnal együtt. Az 1980-as évek elején sötét tónusú képeket fest, kevés motívummal, de olykor erőteljes térhatással (dombok, fák, csatornák, lépcsők). Ezek a táji jelzések is egyre jobban háttérbe szorulnak, olykor teljesen eltűnnek az 1990-es évek első felében. A festő számára mind fontosabbá válik a monokróm felületek fényvisszaverése, a faktúrának köszönhetően. 1995-ös kiállításán nyolc kép installációjával sötétkék és okker vásznakat konfrontál egymással.

Bernát András a magyarországi újfestészet egyik fontos alakja. Indulásakor, a 80-as években kevés motívumból felépülő sötét tónusú képeket festett, amit a 90-es években lüktetően absztrakt felületek váltottak fel, mely stílus mára védjegyévé vált. Uralkodó motívuma a csavart, örvénylő forma, erős dinamizmussal és egyúttal lüktető mozgással telíti festményeit. Bernát hosszú éjszakákba nyúlóan festi képeit, melyek csak első pillantásra homogén felületek. A kibontakozó formák dinamikusan változnak a rájuk vetülő fényben, és a festékbe kevert alumíniumpor különös egyvelegének hatására újabb és újabb struktúrákat bontanak ki.

Bernát András mostani kiállításán a 2010-ben elkezdett tértanulmányaiból mutat be festményeket. A leginkább a kristályok szerkezetére emlékeztető képi struktúrák a ’80-as évek második felében festett térábrázolások és az Objektum-sorozat esszenciáinak is tekinthetők.

Az ezüstpor hatására Bernát képein a fény-árnyék hatás meghatározó jelentőségű. A beeső fény szögétől függően, egész kicsi nézőpontváltásokkal is más-más képet látunk, noha ugyanazt az objektumot nézzük.

Bernát képei folyamatos mozgásban vannak, és semmi nem megfogható rajtuk.

Fénypászmákhoz vagy kifeszített fonalakhoz hasonló az a képiség, amit Bernát legfrissebb képein látunk, de amíg az Objektumokban megjelenő világra a végtelenség, az örök visszatérés volt jellemző, addig a Kristály-architektúrák esetében a kezdőpontok és a belőlük kiinduló vonalak találkozásakor a végpontok is nagyon hangsúlyosan jelen vannak.

Bernát színhasználatát a finom átmenetek jellemzik, a képek színvilága néhol Egry József műveinek érzékeny hangulatiságát idézi.