Olykor előjön belőlünk az állat, s ilyenkor vagy újabb állatjelmezbe bújunk, vagy teljesen csupasszá válunk. Ezen az estén állati farsangi bulit csap három kitűnő zenekar és egy szólista!
Az A38-on rendszeresen vendégeskedő, éppen első nagylemezén dolgozó Mary PopKids 2009-ben alakult és szinte rögtön berobbantak az underground zenei életbe. Stílusukra a soul, az elektronikus zene, és a pop keveredése jellemző. Az elmúlt két évben számos vidéki koncert mellett Budapest összes nagyobb klubjában (A38, Gödör, Dürer Kert, Merlin, Ötkert…) többször is játszottak, illetve a kisebb fesztiválokon (EFOTT, Fridge…) is megfordultak már. Részt vettek a Petőfi Rádió MR2 Akusztik nevű sorozatában is, ahol az egyik eljátszott daluk a válogatáslemezre is felkerült. . A koncertek improvizatívak és mind a zene, mint a látvány tekintetében folyamatosan megújulóak, bulis hangulatúak, valamint rendszeresek a vendégfellépők (pl. Herrer Sári, Szoni (Balkan Fanatik)…), továbbá olyan zenekarokkal volt már szerencséjük közösen koncertezni, mint DUB Fx, Brains, Punnany Massif, We Plants Are Happy Plants, vagy éppen a Dictator & Hussar.
A Fran Palermo nevet viselő budapesti banda egy új társaság a kortárs-alternatív zenei porondon. Valódi 10 tagú fesztiválzenekarról van szó, aminek zenéjében ötvözve van a mediterrán-balkán, és zsidó népzenéktől elkezdve olasz forradalmi dalok, francia ska zene, rock, némi swing és még sok más világzenei stílus is.
Ha netán még ez sem lenne elég, akkor ezt a zenei kavalkádot törökül, szerbül, olaszul, franciául, vagy éppen angolul előadott humoros dalszövegekkel bolondítják meg. A tánc és a buli dominál a zenekar színházszerű előadásán, amit 2011 tavaszán mutatott be először az egyre népesedő közönségének. A zenekar spanyol, görög, héber, és magyar muzsikusok kombója, állandó útitársai a téboly és az őrület. A Fran Palermo első lemeze 2012 Januárjában jelenik meg, melynek apropóján turnéra indul a zenekar, első állomása 2012 január 31-én lesz a budapesti A38 hajón, az amerikai VIZA zenekar társaságában, a koncertsorozat magyarországi állomásai mellett Február 25-én első ízben fellép Berlinben is.
Felállás
Henri: ének, mandolin, gitar, harmonika
Mate: hegedű, ének
Korani: melodika, ukulele, ének
Hristos: buzuki, darbuka
Bene: basszusgitár, xilofón
Marci: dob, bongó
Kornel: dob, cajon
David: trombita
Aron: trombita
Sara: tuba
A Kistehén Tánczenekar egyedülálló produkcióját nevezhetjük kulturlakodalmas popnak, vagy optimista rocknak. Különböző stílusok keverednek benne a legjobb arányban: ska, rock, pop, underground, cigányzene, reggae, balkáni zene, afrikai ritmusok és modern tánczene. A szövegek viccesek, egyszerűek, ám nem érdektelenek. A koncerteket vidámság, humor, sajátosan kelet-európai esztétikum és nagyon jó hangulat jellemzi. A Kistehén Tánczenekar igazi bulizenekar, aminek minden megnyilvánulását áthatja a rendkívüli pozitív energia.
A Kistehén 2002-ben lett a Sziget Fesztivál reklámfigurája. A figura és a rajzfilm, valamint annak „magyar hangja“ Kollár Klemencz Lászlóhoz, a zenekar énekeséhez fűződik (a vele folytatott beszélgetés emitt). A zenekar is a „Kistehén Szigetre“ született meg, ott volt első koncertje 2002-ben. Azóta folyamatosan koncertezik, de az igazi sikert a 2005-ös év és a Szájber gyerek című sláger hozta meg. Tavaly hatalmas sikerrel játszottak szinte minden fontos fesztiválon szerte az országban. Debrecenben a Kossuth terén például több mint tízezer ember volt rájuk kíváncsi, Veszprémben az Utcazene fesztiválon pedig igencsak kicsinek bizonyult a közönségnek szánt tér: rajongókkal teltek meg a környékbeli utcák is. Játszottak a Volt Fesztiválon, az EFOTT-on, a Vidor Fesztiválon, számos klubban, városi és falusi rendezvényeken. A 2005-ös turnéról szocio-dokumentum film is készült.
A tavalyi, Csintalan című album aranylemez lett, és elkészült újabb kultuszgyanús videoklipjük is Virágok a réten címmel, a Romano Drom közreműködésével.
A zenekar elsöprő sikerű amerikai turnéját követően megnyíltak a Kistehén előtt a legnagyobb fesztiválok és koncerttermek is.Részlet egy szemtanú beszámolójából:
"A turnén a zenekar fogadtatása minden várakozást felülmúlt. Első állomásukon, Bowling Greenben (Ohio állam) annyira a szívébe zárta őket a helyi közönség, hogy azon nyomban visszahívták őket egy hónappal későbbre egy helyi klubba (ahol mellesleg díjjal bizonyítottan Amerika egyik legjobb kávéját főzik). Teltház és barátok fogadták őket. Kritikusuk szerint “Amerikában is lett egy otthonuk, ahova visszavárják őket bármikor”. Chicagoban két nap alatt három koncertet adtak, három különböző helyszínen, köztük az egyik legfontosabb amerikai indie fesztiválon, a Hideout Rock Party-n. A New York-i Joe’s Pubban – ahol néha a legnagyobb sztárok “megpihenős”, intim koncerteket adnak, és amit többször New York legjobb klubjává választottak – a csilláron is lógtak az emberek, akik közül többen a harmadik szám után már az asztalon táncoltak.
Játszottak többek között Memphisben, Torontóban, Quebecben, Bostonban, Los Angelesben, San Franciscoban, fantasztikus helyeket láttak, élményeket, barátokat és elismerést “gyűjtöttek”. Ugyan kevés idejük maradt turistáskodásra és a legtöbb várost csak autóból vagy éjszaka látták, de azért meg tudták nézni a Fehér Házat, Holywoodot és Gracelandet és belepillanthattak az amerikai hétköznapokba. Koncerteztek kis klubokban és nagy, elegáns művészeti központokban, zenéltek táncoló tömegnek és figyelő kis közönségnek is. Látták őket fontos producerek, újságírók, zenészek és már most számos meghívást kaptak egy következő turnéra."
A zenekar új felállása:
Kollár-Klemencz László - gitár
Kollár-Klemencz Gergő - billentyű
Bujdosó János - gitár
Schvéger Zoltán - dob
Vajdovich Árpád - basszus
Hárságyi Péter - dob
Lucrecia Protellor aka Kollár Klemencz Gergő őstehetség! Egyedülálló érzéke van a zenéhez. Zseni! A frissességében és a mélységeiben rejlik világszínvonalú számainak hatásmehanizmusa. Dallamairól a Radiohead, vokáljairól a Depeche Mode, sötétségéről a Massive Attack, Justis vagy épp ambivalens zenei magatartásáról a Beck juthat az ember eszébe.
Ez a huszonkét éves srác eddig a fiókba csurgatta zenéjét és még csak most indította el zenei pályáját, de az eddig felhalmozott energiák a kezdeti amatőrizmust hazavágják és professzionális szintre emelik az élményt. Persze ízlések és pofonok...
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.