<

>

"Šwierkiewicz Róbert mindig titokzatos alkat volt. Nemcsak csendes, visszahúzódó, figyelő, éppenhogycsak megnyíló természete miatt, hanem sokkal inkább azért, hogy ha meg is szólal, az a pár mély, emberi, egyszerű szó, amit mond, rendre valami egyértelmű másról, egy mindenütt ott lévő energiáról és rendről szól, amit ő hordoz magában.

Robi művészete is ilyen. Jelek, jelzések, idézetek, szimbólumok, képek, ballonok, India, víz és még megannyi minden rétegeződik egymásra nyelvében, gazdagon, szabadon és mégis szigorúan, amiből az átlagos néző olykor csak egy nagy káosz különböző, nehezen értelmezhető és követhető nyomait, rétegeit, útjait veszi ki.

Šwierkiewicz műveinek szemlélésekor ezt az egyszerre szűkszavú és bátor kalandozást élvezem, ezt a csapongó, magasra, egyre magasbbra felszálló, a lebegő, az ismeretlen, a formátlan valósággal folytatott hatalmas ölelkezését és küzdelmét, amelyet megannyi utazás, kutatás, újabbnál újabb élmények és tapasztalatok húztak alá és tettek egyre bizonyosabbá az évek során.

Egyszer elbeszélgettünk erről-arról, írásról, festészetről, majd néhány héttel később egy ruhába csavart jókora tákolmányt vetköztetett le s tárt elém: Önkioltó kép, mondta. Rajta Burroughs fotója, ahogy revolvert szegez saját fejének, ráapplikálva egy igazi rozsdás mordály, amelyet a Kopaszi gát homokában talált, fölötte színskála, alatta egy kartonból kivágott, hatalmas, gyönyörű japán kalligramma, amely mail-art műként érkezett a nevére. „Ez te vagy!” – mondta, s én elhűltem, hogy ennyire pontosan érzett rá lelki űrhajóm természetére.

Mindez a sokszínűség, szabad kalandozás ismeretében jócskán meglepődtem legújabb kiállítása láttán, hiszen az eddigi tárgyszerű, eszközszerű, konkrét külső utalásokkal és intervenciókkal operáló alkotótól ezúttal olajképeket láttam, ráadásul azokból is több, mint hatvanat, amelyeken a megannyi rétegben felvitt festék valami hihetetlen nagy viharok és kalandozások, lelki vívódások és örömjátékok nyomaiként díszelegnek üveg alatt jókora fakeretekben, mintha a szerző ezzel is jelezné, hogy ezek zárt világok, elhatárolt nyomok, önálló kozmoszok, fontos, védelmet igényelő térképek, jelképek, grafikonok, rajzolatok.

S ekkor leeseik a tantusz. Hogy Šwierkiewicz ezúttal magát az energiát, a szelet, mint mozgást, mint fröccsenést és megfagyást, egymásbaolvadást, egymásbafagyást, egy lezárult és mégis örökre folytatódó időtlen küzdelmet jelenítenek meg, az örök mozgás drámaiságát a legszikárabb módon fejezve ki, a festészet legkicsontozottabb elemeivel, a lélek közvetlen megnyilvánulásának esszenciáját mutatva fel. Az ő szavaival élve: Visszafordultam az aranyon átütő színek erejéhez és tobzódtam az olajfestészet adta hagyományok örömében. Ezeket a kisméretű, intim világomat tükröző képeimet most állítom ki első alkalommal, avagy hozom ki a sötétből a világosba.

S az, hogy ezeken a festményeken már évek óta dolgozik, némelyiken akár már több évtizede, csak annál is egyértelműbben bizonyítja a tényt, hogy Robi már hosszú ideje készült arra, hogy poétikáját e teljesen lemeztelenített formában megmutassa, a színtiszta energiát és spirituszt immár konkrét jelekhez, kultúrákhoz, jelentésekhez nem kötve, hogy szétrobbantsa velük tudatunkat, ha készen állunk arra, s képesek vagyunk átélni, az átélés által megérteni, a megértés által a sajátunkká tenni ezeket a képeket.

Nekem úgy jöttek le, mint golyó a fejbe. S ez talán azért is jó, mert így még szabadabban áramolhat koponyámon keresztül a színtiszta energia. Hisz ilyenkor már jóformán mindegy, hogy ki húzta meg a ravaszt. Mivel ezúttal ő, ezért neki tartozom köszönettel."