Július elsejétől indul a közösségi közlekedés a Dunán. Vasárnap az utolsó két járattal érkezők ingyen italt kaphatnak a hajón, valamint megnézhetik az EB-döntőt!
Július elsejétől indul a közösségi közlekedés a Dunán. Vasárnap az utolsó két járattal érkezők ingyen italt kaphatnak a hajón, valamint megnézhetik az EB-döntőt!
Mint az a Budapesti Közlekedési Központ múlt pénteki sajtótájékoztatóján, illetve a híradásokból kiderült, július elsejétől, közel húszéves szünet után újraindul a közösségi közlekedés a Dunán. A menetrend szerinti járatok Újpestet, illetve Római-fürdőt kötik össze a Ferencvárossal és Újbudával. Erről már sok minden elhangzott, nekünk, az A38 Hajó munkatársainak nem marad más, mint az, hogy megosszuk határtalan örömünket. A menetrend szerinti hajójáratok egyik állomása ugyanis éppen az A38 Hajó lesz.
A július elsejei indulást mi is megünnepeljük. Mivel a hétvégén a bérlet nem érvényes a hajójáratra, azt csak 400 forintos különjeggyel lehet igénybe venni, ezért valamilyen módon szeretnénk kárpótolni az utasokat. Így aki július elsején, vasárnap az utolsó két menetrend szerinti hajójárattal (Rómaifürdő felől a 19:16-kor érkezővel, a Kopaszi-gát felől a 19:43-kor érkezővel) jön az A38 Hajóra, 500 forint értékben meghívjuk egy italra a hajó ajánlatából, hogy aztán 20:45-kor az A38 Lelátón együtt nézzük az EB-döntőt, és izgulhassunk azon, hogy a spanyolok vagy az olaszok nyerik-e a meccset.
Amióta 2003 tavaszán az A38 Hajó megnyitotta kapuit, a hajó Budapest életének egyik fontos csomópontjává vált. Civil kezdeményezésre létrejött független kulturális intézményként mindig is azon fáradoztunk, hogy bebizonyítsuk: a Duna fontos és hangsúlyos részét képezi a főváros életének, és számtalan programunk, kiállításunk, rendezvényünk, fesztiválunk és koncertünk szolgálta azt a célt, hogy a városlakók és turisták közelebb kerüljenek a Dunához. Az elmúlt kilenc év során mindig arra törekedtünk, hogy a várost és a folyót összekössük. Ezt a célt szolgálta a 2010 novemberében átadott, Európai Uniós támogatásból megvalósult komplex kiállítótér-kikötő bővítés, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az építmény majd egyszer, a távoli jövőben fontos szerepet kaphat régi álmunk, az újrainduló dunai tömegközlekedésben.
Szinte a csodával határos, hogy szándékaink és terveink alig másfél év múltán megvalósultak: a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Vállalat idén júliusban beindítja a menetrend szerinti dunai hajójáratot (D11, D12 és D13 jelzéssel), kifejezetten azzal a céllal, hogy az új szolgáltatás szervesen beilleszkedjen a budapesti tömegközlekedés rendszerébe, és nem elsősorban turisztikai célokat szolgáljon, hanem kifejezetten a városlakók mindennapi életét könnyítse meg.
Az A38 Hajó a tizenöt dunai kikötő-állomás egyike lesz, egyben az egyetlen, amelyik teljes körű szolgáltatást nyújt: fedett váró, díjtalan wifi-használat (ez egyben magukon a hajókon is rendelkezésre áll), teljes körű akadálymentesítés, mellékhelyiségek, pelenkázó és hétköznap-szombaton 11 órától meleg-konyha és bár. Mindhárom vonal összes járata kiköt az A38 Hajón, ez hétköznap csúcsidőben félórás követési időt jelent – aki ezt kevesellné, megjegyezzük, hogy egy átlagos munkanapon reggel hét és este hét között nem kevesebb, mint 42 (!) kikötés történik majd az A38-on, ami már-már maximális kihasználtságot jelent.
Fontos megemlíteni, hogy a hajóközlekedés beindítása kilencven százalékban Európai Uniós forrásokból valósult meg, a teljes költségvetés megközelítőleg 490 millió forint volt. Mindebből az A38 Hajó nem részesült, hiszen itt rendelkezésre állt a teljes kikötői infrastruktúra, az utastájékoztatást és a szükséges átalakításokat az A38 teljes egészében saját költségén oldotta meg.
Az állomás hivatalos elnevezése Egyetemváros – A38. Ez egyben azt is mutatja, hogy a hajókikötő egy dinamikusan fejlődő egyetemi-informatikai „tudásközpont” közvetlen közelében található, és ahonnan könnyen megközelíthető két egyetemi campus, az Infopark, a dél-budai irodanegyed, illetve 200 méteres távolságban található a 4-es és 6-os villamos megállója (ahonnan eligazító táblák és helyszínrajzok segítik az idejutást).
A hajójárat hatékonyságára jellemző, hogy a Jászai Mari térről 35 perc alatt, a Batthyány térről 25 perc alatt lehet az A38-ra jutni. Ez „hagyományos” eszközökkel megközelítőleg ugyanennyi idő (a Jászai Mari térről 6-os villamossal kb. 25 perc a Petőfi híd budai hídfője, a Batthyány térről 15 perc autóbusszal a Szent Gellért tér, és onnan még 10 perc séta az A38), a hajójárat viszont összehasonlíthatatlanul kellemesebb utazási körülményeket ígér.
Bízunk abban, hogy megvalósuló régi álmunk, a menetrend szerinti dunai hajójárat sok budapestinek és turistának szerez örömteli perceket-órákat. Külön köszönjük a BKK és a BKV munkatársainak a gördülékeny és hatékony együttműködést. És végül, de nem utolsó sorban őszintén reméljük, hogy ez az új szolgáltatás, a „Hajózz a hajóra!' továbbra is azzá teszi az A38 Hajót, aminek idén tavasszal a Lonely Planet szavazásán megválasztották: a „világ legjobb klubjává”, ahová most már nem csak a világsztárok és zenei ínyencfalatok, de a tömegközlekedés is „házhoz jön”.
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.