<

>

Nagyon kevés művész mondhatja el magáról, hogy valamennyire meg is változtatja maga körül a világot, mert ahhoz szédületes mennyiségű energia kell, megveszekedett kitartás, jókora tehetség, s talán mindenekelőtt ennek a furcsa világnak a hatalmas szeretete, amelyért érdemesnek találhatja az egészet csinálni.

Nem is tudnék az effajta művészre jobb példát mondani, mint Jim Avignon aka Neoangint, aki egyszerre lépett fel festőművészként és multimédia showt előadó egyszemélyes zenekarként a Hajón. Jim a bemutatkozását a Hajó kiállítóterében kezdte, ahol kis táskájából hatalmas méretű papírfestményeket vett elő, majd pillanatok alatt felrakta a falakra, s máris ott állt előttünk egy hihetetlenül színes világ, amelyben szédületes tempóban kavargott minden, ami az életünk. Harcoló szerelmespárok, vidáman vicsorgó kutyák, bádogdobot csapkodó gyerekek, színházias környezetben egymásnak szerepet játszó nagyokosok, unalmukban pipázó hóemberek, dollárkötegbe, mint kényszerzubbonyba szorult szivarozó gazdagok, akik nem értik miért lázadnak a szegények. Albérletükben tükörtojást sütögető, borozó, megőrülő művészek, a szürkeség álarcaiba fakuló emberiség, a szomorúan sétáló bolygónk tetején csücsülő, kajánul kacagó pénz, nőket körbecsápoló polipok, prédájukra várva a tóban ravaszul várakozó rókákat, a világot uraló pisztolyos Miki-egereket és így tovább.

Jim világa annyira élénk, közvetlen, lüktető, szellemes és szeretetteli, hogy a néző alig tudja levenni róla a szemét, mert nagyon furcsa és eredeti módon keveredik benne a német expresszionizmus nagyjainak, köztük is leginkább a világégést előrejelző Otto Dix látásmódja és érzelemvilága az amerikai pop art könnyedségével, közvetlenségével, játékosságával és ironizáló vidámságával. Nem csoda, hogy Jim művészetére számos európai, főleg berlini, valamint néhány amerikai, köztük két New Yorki jelentős galéria is ráharapott, s évek óta támogatják a művész világjobbító küzdelmét.

Jim szerénysége és közvetlensége ezen az estén abban is megnyilvánult, hogy élőben festett meg a kiállításának megnyitóján egy képet, nem egész egy óra leforgása alatt, amivel még csak véletlenül sem dicsekedni akart, hanem megmutatni, hogy ilyen egyszerűen, mindössze egy jókora csomagolópapírral, három színnel és pár ecsettel bárki alkothat, s szebbé, színesebbé, vidámabbá és mindenekelőtt átgondolhatóbbá teheti a világot maga körül. Mert Jim komolyan gondolja azt, hogy a művészet nem a kiváltságos kurátorideológusok, műgyűjtő festménypecérek, avagy legfrissebb sznob vásárlási stílusokat meghatározó pénz- és hiúsághadvezérek felségterülete, amelyben a művésznek egyetlen célja az elvárásoknak való megfelelés a siker és a pénz megszerzése céljából. Hogy ezt be is bizonyítsa a Kassel-i Dokumenta-n különös performansza keretében több száz festményével ajándékozta meg a közönséget, amely ingyen hazavihette alkotásait az ő Get Rich With Art, azaz Gazdagodj a művészettel című akciója keretében. De ugyanezt az elvet képviseli mottóként ismételt ars poeticája: Inkább adok el ezer festmény egy dollárért, mint egy festményt ezer dollárért.

Jim művészetének a sikere kitartóan ível felfelé, s egyre több ember számára jelent gyógyszert. Nemrég Brooklynban festett meg egy hatvan méteres falfestményt, de tervezett már Swatch órát, terepjárót, repülőgépek és vonatok hordozták magukon alkotásait, a New Yorker számos ruhadarabját ékesítik kedvesen őrült figurái, sőt, még női bugyikat is tervezett, amelyeken alakjai szédületes humorral mutatnak rá az élet örömeire.

Jim kiállításai, akciói, fellépései, lemezei, megmozdulásai és megmutatkozásai közül mégis azok a legizgalmasabbak, amelyben összművészként jelenik meg a színpadon, s multimédia koncertrítusaiban együtt adja elő képben, animációban, kísérleti filmben, s leginkább énekben, élő játékban és táncban azt, hogy ki is ő, s mit gondol a világról. Festményeinek világa páratlanul pazar, dinamikus, a zene minden rezdülését lekövető animációként fut a kivetítőn a háta mögött, miközben ironikus trash-technója szól a laptopjából olyan hangzással, amelynek mélyén ajtócsapkodás, félrehangolt hawaii gitár, ugatás, pohártörés és sóhajok épülnek össze az ő énekével pont olyan hangulattá, amilyen a képein látható. Mindezek tetejébe jön az ő figurája, alkata, személyisége, szerepe, amelyre a „kedvenc barátunk a környékről” jelző illene a leginkább, aki lám, szombat este megtáncoltatja, felvidítja, szórakoztatja és figyelmezteti szeretteit, hogy ha az olykor szürkének és gonosznak is tűnik a világ körülöttünk, egy kis igyekezettel gyönyörűvé, barátságossá, élvezhetővé, nevetségessé és igazzá tehető.