A Turbo zenekar napjaink egyik magyar „supergroup”-ja, hiszen olyan együttesekből érkeztek a tagjai, mint a Freshfabrik, a P.O.T., a Warpigs, Mester Tamás, ám zenéjük ennek ellenére egyik anyabandáéhoz sem hasonlítható: zúzós, belevaló, szikrázó, életteli. Modern hangzásukat nem véletlenül kedvelik nagyon-nagyon sokan. Egy igazi Turbó este neked!
A grunge, progresszív és garage jegyekkel bíró Turbo 2005-ben született az alapító tagok közös rock and roll iránti szereleméből. 2006 elejétől folyamatos koncertezés kezdődött, 2007 tavaszára pedig elkészült az első EP “Boarman sessions”-re keresztelve.
Az EP-n található One More Time című dalra készített videoklipet a publikum és a magyar MTV igen pozitívan fogadta. A dal és a klip is több hétig előkelő helyeken szerepelt a hazai listákon.
2009 januárjában a Turbo egyedüliként képviselte Magyarországot a hollandiai EuroSonic Fesztiválon, valamint ettől az évtől már szinte miden jelentős hazai fesztiválon (Sziget, VOLT, Hegyalja, SZIN…) részt vesz a csapat.
A zenekar 2008. második felében rögzítette első nagylemezének – Vol.1 – anyagát, amely 2009. február 27-én jelent meg a MamaZone gondozásában.
Az MR2 Petőfi Rádió kérésére készített akusztik műsor részeként átdolgozott P.Mobil dal – a Lámpagyár – azóta számos nem várt elismerést hozott a zenekarnak és a közönség nyomásra a koncertműsor állandó része lett. A RadioCafé hallgatóinak szavazata alapján pedig 2009-es év albuma a Turbo Vol1 nagylemeze.
A 2009-es Sziget Fesztiválon az önálló Turbo koncert mellett a zenekar részt vett a ’Zene a rasszizmus ellen’ elnevezésű koncertsorozaton, majd az egész éves koncertezés és a fesztiválok mellett az év végére elkészült - a Heavyweight Promises című dalhoz - a Turbo második videója.
2010 februárjában a Fonogram Díjátadó Gálán osztatlan sikert arató fellépésük mellett „Az év hazai modern pop-rock albuma” kategóriában elnyert díjjal is gazdagabb lett a zenekar.
2010 nyarán a hazai fesztiválok mellett júliusban a szerb Exit Fesztiválon és a Siófokon megrendezett MTV Icon-on is felléptek.
Ősszel ismét fővárosi és vidéki klubkoncertek következtek, valamint egy több héten át tartó Radio Café listavezető dal, a Magnet megjelentetése. 2010 decemberében a Turbo másodjára volt vendége a népszerű holland énekesnőnek, Anneke Van Giersbergen-nek és a tervek között szerepel egy közös dal felvétele is.
A második nagylemez ’Lost Measure’ címmel 2011. május 12-én jelent meg. Elsőként – nem kis sikerrel – a Lángoló Gitárok blogon került bemutatásra, amit a R33-ban megtartott különleges lemezbemutató koncert követett.
Ez év júliusában nem várt népszerűséggel és sikerrel lépett színpadra a Turbo egy bolgár fesztiválon, de Szerbiában is visszatérő vendégnek számítanak már, itthon pedig főként a fesztiválokon lehet elcsípni a zenekart a nyár folyamán.
A ’Lost Measure’ meghallgatható az alábbi linken.
Felállás:
Tanka Balázs – ének
Vigh David – gitár
Dure - Hammond/Fender Rhodes + ének
Jero – basszusgitár
Delov Jávor – dob.
A magát az Entombed svéd death metal zenekar Luciferről, az Isten ellen fellázadt angyalok vezéréről írt dalának címe nyomán elnevező Chief Rebel Angel már jó ideje a honi underground rockszíntér titkos ászának számít, de a tapasztalt zenészekből álló együttes mocskos death’n’rolljával eddig csak a BudapestRockNRoll válogatásokon találkozhattunk (a 2005-ös Vol.3 lemezen például rögtön övék volt a nyitódal). 2007 végén aztán végre megjelent a formáció bemutatkozó albuma, mely zömében másfél-két perces dalaival nem is okoz csalódást.
A budapesti Chief Rebel Angel 2004 elején alakultszabadidős mellékprojektjeként: a zenekar mai gerincét alkotó Felföldi Péter basszista-énekes (ex-Stereochrist) és Kiss Barnabás gitáros (ex-Polly Is Dead) mellett a kezdetekben Jakab Zoltán (Bridge To Solace), Szűcs Péter (Superbutt) és Szűcs Szabolcs (Superbutt) is tagja volt a formációnak. Jakabék csak rövid ideig tudták összeegyeztetni zenekari teendőiket egyéb munkáikkal, ezért nem sokkal később távoztak, a zenekar az underground polihisztorként elhíresült Pándi Balázs dobos érkezésével trió felállásban működött tovább, és így vette fel Death Rock City című debütáló anyagát is (a lemezfelvétel óta Pándi kiszállt, és a Trottelből ismert Ákos Csaba lett helyette az új dobos, és az albumon még csak vendégként közreműködő Fido személyében egy második gitárossal is bővült a felállás).
A névválasztás svédcsavarja nem véletlen: a CRA a súlyos death metalt punk-rockkal ötvöző Entombed örökségéből kiindulva alakította ki saját stílusát, amely hardcore, stoner és hard rock elemekből építkezik (szőrmentén előkerül némi blues és pszichedélia is), valamelyest eltávolodva a nagy skandináv példakép zenei világától. A dalok gyorsak és rövidek, a death metal stílusra jellemző súlyos riffek helyett inkább a Motörhead-féle reszelés, illetve a lendületes punkos témák dominálnak, néhány számban Pándi dobjátéka viszi el szélsőségesebb irányba a zenét.
A Chief Rebel Angel lényegre törő zenekar: a radikálrocker GG Allin (1956-1993) lázadó ars poeticáját hirdető intro után következő 13 szerzeményt sikerült alig félórába sűríteni, az átlagban alig több mint kétperces számok így minden fölösleges díszítést nélkülöznek. A tempó és a színvonal egységesen magas, a hangszeres játék nagyfokú profizmusra vall, megtalálják a helyüket a kísérleti jellegű megoldások is (az utolsó előtti felvételként elhelyezett The 57 Deal végén például a Tudósok vezére, Dr. Máriás szaxofonozik vadul, majd a néhai Annabarbi élén elhíresült – jelenleg az Óriás együttest vezető – Egyedi Péter gitárjátékának köszönhetően egy meglepően dallamos és felemelő instrumentális tétel zárja az albumot). Mindez így együtt bőven elegendő ahhoz, hogy a 2007-es év egyik legjobb hazai rocklemezévé emelje a Death Rock City-t.
A zenekar felállása:
Felföldi Péter (Stereochrist): basszusgitár, ének
Kiss Barnabás (ex-Polly Is Dead): gitár, vokál
Pándi Balázs: dob
A vásárlás befejezésére két perced maradt, ezután a kosár automatikusan kiürül.