KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Beszélgetés a szerzővel

Ez a családregény – ami sok szempontból Kőrösi Zoltán nagy sikerű könyve, a Milyen egy női mell? című regény folytatásának is tekinthető, három generáció sorsát, közel száz év magyar történetét kíséri végig. Középpontjában a létező szocializmus évtizedei állnak: a túlélés, beolvadás, boldogság és megalkuvás kérdései.

Miként lehet egy zsidó asszony a Budapestet megszálló Wermacht szakácsa?
Mit láthatott Jurij Gagarin a Föld körüli útján?
Lehet-e egy kisfiú legelső szava a permanens forradalom?
Milyen arca van egy Wartburgnak?
Születhet-e szerelem az Iskolatelevízió kékes fényében?
Mi történt egy Skodában a Magyar Köztársaság kikiáltásakor?

Ez a nyugtalanító, lenyűgöző regény a történelem mögötti történetekről beszél.
Hiszen ki tudná megmondani, hol kezdődnek egy, a hatvanas években született magyar ember emlékei, ha a család elhallgatásokkal és megalkuvásokkal terhes, és a szülők legfőbb tanítása az életre: nem látszani és nem kitűnni, mert az a továbbélés és a boldog élet záloga.
Hol van a határ a tagadás és az elhallgatás között?

Kőrösi Zoltán kísérletet tesz a történet nélküli hetvenes évek megjelenítésére, magyarázatot keres a boldogulásnak és túlélésnek hitt életutakra, miközben azt kutatja, hogy miként simulhattak az egyéni gyávaságok és bátorságok, szerelmek és magányok a történelmi fordulatok sokaságába.

Szerelmes évek - gyávaság

mottó : „Te tudod, hogy mire való a szerelem?”

részlet:

„És éppen abban a pillanatban, amikor a Parlament erkélyén a szemüveges ember azt kiáltotta, hogy Magyarország: köztársaság!, éppen abban a pillanatban egyetlen nagy csusszanással, könnyedén és gyorsan, mint aki csak erre várt, vagy csupán megunta a küzdelmeket és fájdalmakat, megérkezett Anya combjai közé a csecsemő, a tömeg kiabált és a nemzeti színű lobogókat lengette, örült az újszülött országnak, és a kiabálásuk összeolvadt a csecsemő tiltakozásával, nyivákoló sírásával.
Apa derekába mély árkot vágott a Skoda 120 GLS ablaknyitója és kilincse, Anya továbbra is lehunyta a szemét és hallgatott, nem a jól végzett munkáról és nem az életről gondolkodott, hanem arról, hogy ez a kicsi, mi az, hogy kicsi, nem is olyan kicsi, ez a nyivákoló húscsomó hogyan férhetett el ott, odabent, az ő testében, s hogy most mi lehet ott bent, a helyén, mit jelent az, hogy itt van és mit jelent odabent a hiány. A hátsó ülés kárpitján sötétlő folt terjedt.
- És mi legyen a köldökzsinórral? - kérdezte rekedten Apa, de Anya csak harmadszorra értette meg.
- Hogy érted azt, hogy mi legyen? El szokták vágni.
- Én nem, én nem szoktam.
Körülöttük az ország háza előtt lelkesülten kiabált és hullámzott a tömeg, zászlóerdő lengett és lobogott felettük, piros, fehér és zöld szirmokkal pompázó, derékmagasságig felnövő, bokornyivá terebélyesedett virágok.”