<

>

Egy állandó felgyorsult pörgésben izzó lét-ezermester, aki hol a tévében vezet műsort, hol meg a rádióban, konferál, interjút ad, zenét szerez, ütősként hasít, de leginkább énekel, pontosabban beszél, gyorsbeszél vagy ritmusbeszél,  azaz rappel. Igen-igen, Varga Líviuszról van szó, aki az IQ-jával nem tud mit kezdeni, túl gyors tőle a tudata, s mire feltett kérdésére az átalagsebességen döcögő válaszolna, neki már világokon rohan végig az esze, felkel s lenyugszik benne háromszor a nap.

De ez éppen arra jó, hogy e gyorsaságmániás beszédközpont belevághasson a beszédek legszögletesebbébe, a rap-be. Líviusz mondjuk, amúgy is úgy beszél, fogalmaz, gondolkodik, mintha születésétől fogva rapben nyomulna, mintha rapper lett volna még sokkal azelőtt, hogy valaki egyáltalán nevet adott volna e műfajnak.

A színpad sötét bársonyfüggönyei elé először zenekara lép ki, A kutya vacsorája, s mielőtt menüként szolgálná fel magát a közönségnek, hogy az éhségét oltsa hosszú gitárszólót hallunk, melyben David Bowie Ziggy Stardustja találkozik Jimi Hendrix legutolsó katatón rémálmával egy végtelenített visszhangban. Majd kijön csuklyás sportfelsőben egy misztikus alak, s beleropog szövegével a feszes zenei alapba. „Bambaa” ordítja, s géppisztolyként tüzel a szöveg, míg zenésztársai profi módon adják a hátszelet, dob, gitár, basszus, konga, ami csak kell, s maga Líviusz se tudja megállni, ha elfogy a szöveg, hát fogja a bongót, s üti, mintha alkalmi szólójával akarná szitává lőni az éjszakát.

Nekem Líviusz s a produkció láttán önkántelenül is Eminem ugrik be, az egyszerű, nyers, találó szöveg, az aluljárók hidegéből feltörő lázadó erő, amely jó hangszereléssel, egyszerű és találó szólamokkal társul, hogy a közönség fején találja kalapácsával a százas szöget. S míg Eminemnél gyomorfalat lyukasztanak a szubbasszusok, addig itt a ritmuson a hangsúly, bolgár tapánok ütköznek a Karrib-tenger acél-dobjaival, perkaszólók az egyenletesen duruzsoló lábdobbal, kongák és bongók a szakító pergőkkel. 

S míg Eminem szinte mindig morcos, lázadó, beszól, elszól s megszól, addig Líviuszból a reneszánsz gondtalansága és könnyedsége árad, a minden sötét felhőt nagy ívben áthidaló „leszarom” effektussal keltve életre a genius loci szellemét, amely őt sokkal közelebb viszi a reggae, a ska és az öntudatlanul felfedezett world világához, mint amerikai kollégáját.

Külön öröm, hogy a koncetről hangfelvétel is készült, amelyet a koncert után azonnal lemezre vésve ki is árusítottak negyven példányban a hajógépészek. A CPG zene- és társadalomtörténetet író koncertfelvételkiadvány után most A kutya vacsorája zenéje fagyott digitális formába, s még ha olykor a csapatra jött is dér, e koncert hangulata a legkevésbé sem volt fagyott, mert Eminem magyar hangja, Varga Líviusz azonnal elküldte még a telet is jó messzire, a jó meleg pitvarba.